Nászúton

By | 2021-04-21

Nászútra az emberek esküvő után szoktak indulni. Esetleg – ha nincs rá akkor pénz – valamelyik későbbi esküvői évfordulón.

De nem mi lennénk, ha ezt betartottuk volna. Mi esküvő előtt voltunk nászúton. Ezt találtuk ki annak idején. Szóval 1986 októberében házasodtunk, nászúton viszont 1986 májusában voltunk. Előtte másfél hónappal döntöttük el, hogy házasodni fogunk.

kb. ez az út busszal

Nászutunk 3 napig tartott, péntektől vasárnapig, többre pénzünk nem volt. Cienfuegosban volt, ez egy város Kuba déli partvidékén, Havannától kb. 250 km-re. S természetesen speciális utazásra se volt pénzünk, szóval normál busszal mentünk.

Ma már Kubában viszonylag jobb a települések közti tömegközlekedés: van egy normál buszhálózat nagyon olcsón, de rendkívül régi és kényelmetlen buszokkal, ide hetekkel korábban kell jegyet venni, s van egy modernebb buszhálózat, nyugat-európai szinten, légkondicionálással, vécével, ezt szinte csak külföldi turisták használják, mert átlag kubaiak számára megfizethetetlen – pl. a Havanna-Cienfuegos járat oda-vissza kb. 6000 Ft, miközben egy kubai havi átlagfizetés 10-11 ezer Ft körül van. Ez egyébként kb. 4 óra út egy irányban a normál busszal.

1986-ban még csak a normál buszhálózat létezett, szóval 5 héttel korábban vettük meg a jegyet, az ára persze nevetséges volt, a pontos összegre már nem emlékszem, de kettőnknek összesen, oda-vissza, átszámítva 100 akkori Ft körül volt (ez mai értéken kb. 3000 Ft), tehát 4-szer olcsóbb a minőségi busznál.

Egyébként Kubában létezik vasút is (ez nagy ritkaság a karibi térségben), de nagy türelem kell a használatához, a régi hálózat minősége ugyanis igen rossz, s a haladás emiatt nagyon lassú. Így az átlag kubai nem szokott vonaton utazni.

Szóval kimentünk reggel a buszpályaudvarra, felszálltunk és utazni kezdtünk. A buszon mindenki helyi ember volt, csak mi voltunk idegenek. A kubai élelmiszerhiány következménye, hogy nincs hol enni útközben – a busz megállt 2 rövid pihenőre is, de ott csak vécézni lehetett, nem árultak semmilyen ételt, italt. Az utasok vittek magukkal ételt, italt. Persze mi is, de mivel a mi ételünk luxus szintű volt a kubai helyzethez képes, emlékszem: a múzsám nagy kifliszerű kenyerekbe tett sonkát és sajtot, a sonka viszont az átlag kubai szemében olyan dolog volt, mintha kaviárt ettünk volna pezsgővel, szóval udvariasságból csak a pihenőhelyeken ettünk, picit eltávolodva a többiektől, hogy ne lássák mit habzsolunk.

A kubaiak – a fiatalok persze – azonnal ismerkedni akarnak, ha idegent látnak. De ez alól mentességet élveznek a párok: a kubai nemi erkölcs ugyanis szent dolognak tekinti a “foglalt” nőt, az ilyen külföldi nőt csak megnézik, de nem próbálnak kikezdeni vele soha – az idegen férfi már kevésbé van biztonságban, mert ugyanaz a kubai nemi erkölcs normálisnak tekinti a házas férfit szeretővel. De mivel a buszban ülve nyilvánvaló intimitást mutattunk (csókolózás, ami Kubában teljesen normális magatartás nyilvános helyen, sőt ennek hiánya abnormálisnak számít fiatal pároknál, még a nő simogatása is teljesen elfogadott, míg nem meztelen, de mi csak csókolóztunk), szóval így senki se próbált közeledni hozzánk.

Nagy élmény volt az egész út. A kubai kommunista rendszer nagy hátránya, hogy a nem-kommunista forma még jobban kiemeli a rendszer tartalmi problémáit. Lásd, egy eleve a rendszer alatt készült üzletben sokkal kevésbé látszik az áruhiány, míg egy még a fogyasztói társadalomra épített hatalmas bolt üresen sokkal sokkolóbb látvány.

Havannában is ez volt a sokkoló: hipermarket szerű üzletek bennük 10 árucikkel. Gyakorlatilag az egész raktárt kipakolták a polocokra, hogy azok ne legyenek üresek. Persze abszurd látvány pl. amikor 40 méteren keresztül ugyanaz a termék van kint, s ez nem tudja elrejteni a valóságot. Ugyanez a hatalmas buszpályaudvarok látványa, melyek nyilván úgy voltak építve még a kubai forradalom előtt, hogy bennük majd sok kis üzlet fog működni, de mindez aztán egy hatalmas üresség lett a kommunista rendszer alatt.

A kubai áruellátottság olyan szinten volt gyenge, hogy még bolgár szemmel is súlyos nyomornak tűnt, pedig a bolgár szint is a magyar kb. ötödén állt akkoriban.

S nem arról van szó, hogy a kubai kommunizmusnak ne lennének pozitívumai. Hiszen az írástudatlanság teljes felszámolása, a teljesen ingyenes oktatás (felsőfokon is) mindenképpen eredmény. Aztán az ingyenes egészségügy, ami nagy eredmény, akkor is, ha ez sokszor hatalmas várakozással és gyógyszerhiánnyal jár együtt. A mélyszegénység is fel lett számolva, szóval a lakosság alsó 10 %-a jól járt a forradalommal. Csakhát amikor mindez megvan, az átlagember nem az eredményeket nézi, hanem a problémákat. Az pedig hatalmas probléma, hogy képtelenség alapvető élelmiszerekhez jutni, s pl. a sonka és a sampon luxustermék lett. Meg hát az is, hogy még egy kelet-európai is dúsgazdagnak látszik.

Ma már – kb. a 90-es évek közepe óta – a kommunista Kubában a pénz az igazi úr, megjelentek hatalmas vagyoni különbségek az emberek között, de akkor, a 80-as években, még mindenben a hagyományos szovjet rend volt, azaz nem a pénz számított, hanem a személyes kiváltság. Egy átlag kubai pl. hiába szerzett magának keményvalutát, akkor se tudott bemenni egy valutás boltba elkölteni, sőt esetleg rendőrségi vizsgálat lehetett az ügyből, majd börtön. Viszont léteztek olyan boltok, ahol normál kubai pénzért lehetett vásárolni, volt nagyobb áruválaszték is, de csak speciális engedéllyel lehetett belépni, az engedélyt meg csak kiemelt káderek kapták meg.

A keményvalutás külföldiek eleve kiváltságosoknak minősültek. De a kelet-európai külföldiek is mindenképpen az átlag kubai fölött álltak. Voltak pl. “szakértői üzletek” (szakértő = alacsony rangú, azaz diplomata státusz nélküli kelet-európai kiküldött), ahol az átlag kubai bolthoz képest hatalmas áruválaszték volt – de elmaradt a keményvalutás boltok szintjétől, szóval pl. nem voltak nyugati importcikkek -, ezekbe a “szakértőséget” igazoló okmánnyal lehetett bemenni, de tudok kubaiakról is, akik bemehettek: jellemzően a középszintű kubai nomenklatúra tagjai. Itt pl. volt a már említett sonka is. Múzsám apja “szakértő” volt, szóval jogosultak voltak vásárolni, szóval így ehettünk sonkás-sajtos szendvicset utazásunk alatt.

Én magasabb státuszú voltam, rendelkeztem a rettegett és irigyelt “fekete igazolvánnyal”, ezt csak diplomaták és családtagjaik kaphatták. Rajta aranybetűkkel: “Kubai Köztársaság – Külügyminisztérium”. Ez gyakorlatilag minden ajtót megnyitott, olyan is megesett, hogy az ajtónálló tisztelgett nekem, nem vicc. Keményvalutás helyen persze nekünk is csak keményvalutás fizetés volt engedélyezve, de legalább beléphettünk.

Aki olvasta George Orwell 1984 című regényét, s élt a kommunista Kubában, mindig megdöbben: hogyan volt képes a zseniális Orwell megjósolni a kommunista Kubát! A regényben ugyanis le van írva, egyes termékekből többféle minőség van társadalmi státusz szerint. Nos, ezt a kommunista Kuba sikeresen megvalósította: kávéból pl. háromféle volt – 100 % cikória tartalmú pótkávé az átlagembereknek (a regényben: a proliknak), 50-50 % cikória-kávé keverék a “szakértőknek” (a regényben: a mezei párttagoknak), s 100 % tiszta kávé a keményvalutásoknak (a regényben “a Belső Párt tagjainak”).

A havannai szállodákban pl. voltak jellemzően jó éttermek. Ezekben az ehetett, aki a szálloda vendége volt, továbbá egyes kivételes esetek. A fekete igazolvány minden esetben kivételes esetnek számított, de a legtöbb helyen a szakértők zöld igazolványa is. Normál kubai meg nem mehetett be sehogy. Minden bejáratnál voltak biztonsági emberek, akik árgus szemekkel nézték ki akar bemenni, ezek olyan szintű szakemberek voltak, hogy sokszor nem is kértek igazolványt, ránézésre állapították meg, ki jogosult és ki nem. Néger vagy néger-fehér keverék = alapból gyanús, mutassa az igazolványát, hogy nem kubai rabszolgák utóda, hanem afrikai diplomata! Rosszul, szegényesen öltözött fehér = gyanús, biztosan egy ügyeskedő kubai! Szőke, kövér, középkorú fehér nő erős parfümszaggal = orosz szakértő felesége, bemehet. Komor, öltönyös fehér ember szép új cipőben = nyugati vagy kelet-európai kiküldött, mehet be. Sápadt, zavartan néző srác új ruhában = kelet-európai szakértő vagy diplomata fia, mehet be. Extravagáns vagy túl sportos ruhájú fehér lányka = kelet-európai szakértő vagy diplomata lánya, beléphet. S így tovább.

Persze voltak atipikus emberek. Volt pl. egy kubai színnéger ismerősünk, akit mindenhová beengedtek. Ugyanis ahogy nálunk fehéreknél, a négereknél is vannak erősen különböző típusok. A Kubába – és általában az amerikai spanyol gyarmatokra – behurcolt négerek 99+ %-a a Guineai-öböl északi térségéből lett levadászva, az ottani típus a tömzsi, erős testalkatú ember, kevés arcszőrzettel, nyilván ez kellett, hiszen ezeket az embereket elsősorban kemény ültetvényes munkákra vették meg jövendő gazdáik. Nos, néger kubai ismerősünk viszont a kelet-afrikai típus volt, leginkább az, mely Etiópiában látható: magas, szikár típus, szakállal. Őt minden ajtónálló afrikai diplomatának, kiküldöttnek hitte, simán beengedték igazolvány nélkül.

Egyébként mostanában a nyugati multik is kezdik kitanulni Orwellt: ugyanazzal a márkával jobb minőség a nyugati, s rosszabb a keleti piacokra.

rákerestem a helyszínre a neten, ma így néz ki a szálloda strandja – itt voltunk 2 éjszakát

Eleve ahhoz, hogy a szállodában megszállhassunk már jogosultság kellett. Egy átlag kubai nem szállhatott meg szállodában sehogy, egyszerűen még a recepcióra se engedték volna be. Nyilvánvalóan a kubai szállodák elsősorban a keményvalutás turistákra vártak, de akkoriban ők még nem voltak jelen milliós létszámban (ahogy manapság), azaz volt lehetőség az egyéb kiváltságosoknak is szobát bérelni. Mi pedig kelet-európai külföldiekként azok voltunk. Mennyibe került az egész mulatságunk? Mindent beleszámítva kb. 900-1000 Ft-ba, mai értéken 27-30 ezer Ft-ba. S bár ez átlag kubai szemmel hatalmas pénz volt – akkoriban kb. félhavi átlagfizetése egy átlag kubainak -, nem a pénz volt a fő elem, hanem a kiváltság, egy átlag kubai akkor se tudta volna ezt megtenni, ha maga az anyagi rész nem lett volna számára probléma.

Érdekes elméleti kérdés: mi a jobb, a kommunista vagy a liberális rend, azaz ahol társadalmi státusz dönt vagy az anyagiak döntenek?

Magáról a nászút végcélján eltöltött 2 éjszakáról és napról nincs mit írni. Hiszen mire is van egy nászút? Hát szexre. Szóval ezek banális dolgok, amiket mindenki jól ismer a gyerekeket leszámítva, nekik meg ez még túl korai infó lenne. Eleve nem is a nászút lényegi elemeiről akartam írni, hanem a sokkal érdekesebb mellékes körülményekről.

sajnos nincs saját képem az eseményről, ezt helyettesítendő ez