Tag Archives: magyar

Furcsa hatás

A német nyelv nem tudta a magyart kiszorítani, bár erre minden esélye megvolt a XIX. sz. elején. Van viszont máig számos vonás, ahol a német – bár az angol miatt egyre gyengülőbben – hat a magyar nyelvhasználatra. Régi szokásom, hogy néha az emberek beszédébe úgy hallgatok bele, hogy nem a szavak értelmét nézem, hanem csak a kiejtést. Három… Read More »

Brachfeld

Ma már kevesen emlékeznek rá, de a 70-es évek kaberéműsorainak népszerű szereplője volt Brachfeld Szigfrid újságíró, aki azzal szerepelt, hogy – bár félig magyar volt – kissé hibásan beszélt magyarul (ennek oka az, hogy édesanyja német volt, ő maga pedig pedig egészen késő kamaszkoráig német környezetben élt), nyelvtanilag tökéletes volt a magyartudása, de a kiejtésében erős német akcentus… Read More »

3 fő tulajdonság

Mint kívül és belül is lévő ember, hiszen egyrészt magyar vagyok, egyrészt nem, talán mindezt jobban látom az átlag magyarnál. A magyar ember 3 fő tulajdonsága: baloldaliság, idegenellenesség, tekintélyellenesség. A magyar ember mélyen baloldali. A magyar kisember utálja a szupergazdagokat, nem hisz abban, hogy tisztességesen el lehet érni nagy vagyont. Ezért a gazdagságot látva mindig bűncselekményeket, piszkos trükköket… Read More »

A száműzetés vége

Jelképes és önkéntes száműzetésem véget ért. Több, mint 8 éven keresztül nem léptem át egyetlen országhatáron sem. Ez nálam rekord, eddigi rekordom 6 év volt, még gyerekkoromban. Mivel két hazám van, természetesen egyik hazámból a másikba való utazással fejeztem be száműzetésemet. Azaz Bulgáriából elutaztam Magyarországra. Aztán persze visszajöttem. Odafelé Szerbián keresztül mentem, visszafelé Románián keresztül. Ezen az útvonalon… Read More »

Orbán értékelése

Kértek, írjam le az Orbán-kormányzat 5 legfontosabb pozitív eredményét és 5 legnagyobb hibáját.   Az 5 legnagyobb eredménye: megtörte a liberális vélemény- és médiaterrort az országban, merész baloldali intézkedések meglépése: a magánnnyugdíjvagyon visszavétele a nép kezébe a profitéhes pénztárak karmából, bankadók, a közműszolgáltató monopolisták szarvának letörése, a valutahitelezőknak két pofon lekeverése, az ország érdekeinek merész képviselete a legkülönbözőbb… Read More »

Sötét balkáni sajátosságok

Hiába volt Magyarország és Bulgária ugyanabban a politikai rendszerben 40 éven keresztük, a rendszer leomlása után mégis a legtöbb dolog különböző lett politikai szempontból. Íme a legérdekesebb különbségek a két ország politikai élete között az utóbbi negyed évszázad során. Magyarországon a kezdetek kezdetén is a fő elválasztóvonal a “liberálisok” és a “nemzetiek” (korabeli szóval: urbánusok és népiek) között… Read More »

Lengyel-magyar

A lengyelek halálosan megsértődtek Magyarországra. Kopasz Éva miniszterelnök hisztizett Orbánnak, a lengyel ellenzék meg egyenesen bojkottálta őt. Végre egy jó hír! A lengyel háborús héjákkal barátságban lenni nem tanácsos. Különösen nem háborúszagú időkben…

Egy elmebetegség története

Utoljára foglalkozom az Amerikai Magyar Kurucinfó Népszava cikkeivel. Pár hivatkozás: http://nepszava.com/2012/01/velemeny/bartus-laszlo-a-bajnai-jelenseg.html http://nepszava.com/2012/10/velemeny/bartus-laszlo-irany-a-zsakutca.html http://nepszava.com/2012/10/velemeny/bartus-laszlo-a-katolicizmus-irja-a-torvenyt.html http://nepszava.com/2012/11/magyarorszag/bajnai-gordon-konzervativ-partot-epit.html http://nepszava.com/2012/11/uncategorized/mohacs-fele-fel-uton.html http://nepszava.com/2012/11/magyarorszag/katolikus-hitvallas-bajnai-alapitvanyanal.html Kommentárra nincs szükség.