Istenesülés

By | 2022-07-04

A keresztény élet célja az istenesülés.

A keleti kereszténység ezt jellemzően szó szerint érti, míg a nyugati inkább átvittebb értelemben. Mindkét esetben persze vannak hullámzások, egykor keleten is az átvit értelem volt a vezető, a XIV. sz. közepén lett egyértelműen elfogadva a szószerinti felfogás. S természetesen nyugaton is mindig megvolt a szó szerinti felfogás is.

A fogalom jelen van a hinduizmusban és az abból származó vallásokban – buddhizmus, dzsainizmus, de a sajátos hindu-iszlám keverék szikhizmus is -, ott a probléma azonban nemlétező. Hiszen ezek a vallások abból indulnak ki, hogy az egyén csak látszat, így az istenesülés egyszerűen a felemelkedett lélek megszűnése, az istenivel való egységben feloldódása.

A kereszténység számára ez az út nem járható, hiszen az egyéni lélek nem látszat, hanem Isten akarata szerinti teremtett entitás. Nyilván így nem lehet cél a megszűnése, hiszen minek teremtene Isten olyat, aminek a feladata az önmegsemmisülés.

(Persze a judaizmusban és az iszlámban is megtalálható hasonló, mindkettőnek a misztikus verziójában, lásd kabbalizmus, haszidizmus és szufizmus.)

A másik probléma: ha nem szűnik meg az egyén, akkor hogyan istenesül? Hiszen egyrészt nem lehet “pótisten”, de az egyetlen Isten része se lehet.

Kifejezetten érdekes a mormonizmus megoldása. A mormonizmus zsidó-keresztény alapú nem-keresztény vallás, egy tanulatlan, de önszorgalmilag képzett parasztfiú, Joseph Smith találta ki az XIX. századi Amerikában. Smith volt annyira értelmes, hogy rájött a problémára, s gyorsan megoldást is adott. Korabeli nyelven, de egyfajta multiverzum elméletet fejlesztett ki, mely szerint az istenesült emberből Isten lesz, egy új saját univerzummal. Ez nem vicc, a mormonizmus tényleg azt tanítja, hogy a mi Istenünk egykor egy távoli bolygón élt mint halandó – Kolob bolygón -, de aztán istenesült, s így lett ő a mi világunk istene. Azaz a mormonizmus egy sajátos többistenhit, mely azonban mégis egyistenhit a gyakorlatában, lásd a mi valóságunkban egy Isten van, persze van még sok milliárd más isten, de azok teljesen irrelevánsak számunkra. Persze mindez oda vezet, hogy a mormonizmus az egyik legalapvetőbb keresztény elvet, a semmiből való teremtést is tagadni kénytelen. Hiszen nyilván nem lehet teremtés, ha sok isten van.

A keresztény megoldás Isten két részként való felfogása: megismerhetetlen lényeg és megismerhető gyakorlat, a népszerű példa erre a hőforrás és a hő viszonya: nyilván a kettő egy egység, külön-külön nem lehetnek, de pl. a Nap sugarait képesek vagyunk nézni, míg magába a Napba nézve megvakulunk. Így ahogy a napsugár fentről jön le, mi is képesek vagyunk lentről felfelé menni, egészen a napsugarakig. Az istenesülés tehát valami ilyesmi, felemelkedés eddig a szintig, miközben természetesen nem tudunk az isteni lényeggel egyesülni. Az út pedig a szabad akaratból való eljutás az istenihez.

A próbálkozásnak azonban tisztának kell lennie. Mindenféle mesterséges behatás hazugság. Ezért is utasítja el a népszerű álezotériát a kereszténység: az alkohol, a kábítószer, s társaik nem betekintést adnak egy magasabb világba, hanem egyszerűen érzéki csalódást eredményeznek.

Nagyszerű érvet láttam erre egyik kedvenc, egyáltalán nem vallásos, sőt inkább az ateizmus felé hajló elmefilozófusomtól, Donald D. Hoffmantól, akitől amikor megkérdezték, segít-e a varázsgomba a mögöttes valóság megismeréséhez, azt mondta, nem tudja, de kétli, mert ez neki inkább úgy tűnik, mintha rosszul állítanánk be egy tv-t, majd azon adás helyett mindenféle furcsa vonalakat és zörejt látnánk, hallanánk, amire azt állítanánk, íme ez a “mögöttes adás”, miközben egyszerűen csak össze-vissza birizgáltunk egy készüléket.

Alapvetően a zenét jó eszköznek szokás tekinteni, ez ugyanis képes hangulatot adni, de mégse “birizgálja” szét az agyat. De mindezt elmondta már egy egyáltalán nem keresztény ember is, Platón, 2500 éve: a szépséget keresve először a szép testet nézzük, aztán a szép lelket, majd a tudás szépségét, végül eljutunk magának a szépnek a fogalmához, minden ami szép azért szép, mert részese ennek a szépség fogalomnak, s ez a szeretet legfelsőbb foka, magát a szépet szeretni.

A téma engem már jóval kereszténnyé válásom előtt izgatott. Valahogy ösztönösen elutasítottam a kábultságot, így azzal szerencsére sose kísérleteztem – részeg persze voltam, de sose hozott áttörést. Persze elismerem, kevés alkohol adhat lökést, de önmagában nem hoz semmit. Én ezt nem gyakorlom.

Az egyik, ami miatt baromira utálom a protestantizmust, s különös annak Magyarországon is többségi verzióját, a kálvinizmust: a puritanizmus szerintem mélyen keresztényellenes eszme. Abszolút tévút úgy rettegni a hedonizmustól és a materializmustól, hogy átesünk a ló túlsó oldalára, s elvetünk minden földi örömöt. Miközben a földi öröm éppenhogy eszköz lehet az isteni természet megismeréséhez, ha elvetjük az öröm öncélúságát. Egy szépen “megcsinált” nő, egy játszó kutya, egy kinőtt növény, de még egy szépen megcsinált tárgy vagy egy jó étel is eszköz lehet, ha megfelelő módon szemléljük őket.

Számomra pl. a homoszex és a pedofília nem elsősorban erkölcsi rossz, hanem esztétikai rossz. Mindkettő a természetes szépség és jóság korcs megcsúfolása.

szép tárgy: egy Ikea-szarvas – az istentelen skandinávok akaratlanul létrehoztak valami szépet